Blog

Romlik a memóriája? Mikor gondoljunk DEMENCIÁRA, mit tegyünk?

20 máj.

Romlik a memóriája? Mikor gondoljunk DEMENCIÁRA, mit tegyünk?

 

Sajnos a memória romlása természetes jelenség a kor előre haladtával.

Előfordul, hogy nem emlékszünk nevekre, dátumokra, helyszínekre vagy mindennapi életünk során hirtelen nem jut eszünkbe kedvenc ételünk receptje, esetleg felcseréljük a szavakat, vagy nem találjuk őket, ilyenkor érdemes végig gondolni, vajon mi okozhatja ezeket a problémákat.

Magyarázhatjuk a fentebb említett tüneteket akár fáradtsággal is, de nem árt tisztában lenni, hogy a feledékenység hátterében kiváltó okként több betegség is állhat.

A memóriagondok általában 65 év felett jelentkeznek, de a kezdeti tünetek már 40 éves kor felett is megjelenhetnek.

Gyakori memóriaromboló: Alzheimer-kór, Vascularis demencia

Az Alzheimer-kór elsősorban a 65 év felettiek betegsége. A betegeknél eleinte csak feledékenységet észlelünk, majd később a rövid- és hosszú távú memória sérülése is észre vehető.

A betegség előre haladása során a betegek képtelenek korábbi mindennapi feladataikat (főzés, bevásárlás, takarítás, ügyintézés) ellátni, összekevernek dolgokat. Gyakori, hogy tájékozódási zavar miatt a betegek eltévednek, önállóan sétálni, utazni nem képesek. Mozdulataik esetlenné válnak, a beteg kedvetlen lesz, érzelmi élete beszűkül,  sajnos az ingerlékenység vagy agresszív viselkedés sem ritka.

Az Alzheimer-kór valójában a személyiség szétesését jelenti, mely során az értelem lassú halála következik be. A beteg gyakorlatilag elbutul, önellátásra képtelenné válik, állandó felügyeletre és gondoskodásra szorul. A betegség okai ismeretlenek, jelenleg még nem gyógyítható betegség, de szerencsére a tünetek gyógyszer szedése mellett lassíthatóak.

Vascularis demencia korai tünetei hasonlóak: gyakori korai tünetek közé tartozik a megfelelő szó megtalálásának nehézsége, a memóriazavar, bizonyos dolgok végrehajtásának nehézsége és a hallott információk feldolgozásának lassulása. Vaszkuláris demencia az agyi vérellátás valamilyen zavara miatt alakul ki.

A betegség lefolyására jellemző, hogy a beteg állapota a kezdeti tünetek után még jó ideig stabil marad, majd egy enyhe rosszabbodás következik be, mely szintén hosszabb ideig tart a következő visszaesésig. Az ítélőképesség és személyiség változása kisebb mértékű, ám a memória- és tájékozódási zavar (térben és időben is) jellemzően jelen van. A betegség kimenetele és súlyossága gyakorlatilag attól függ, hogy az agyi keringészavar miatt mekkora kár keletkezett az agyban, illetve az idő előre haladtával jelentkezik-e újabb stroke.

Mi okozhat még memóriaromlást?

A túlterheltség, a stressz és a lehangoltság, depresszió is okozhat memóriazavarokat. A stressz esetében általában koncentrációs zavarok képében jelentkezik a probléma. Például előfordulhat, hogy  beszélgetés közben egyszerűen nem emlékszünk arra, hol tartottunk. Mint tudjuk, a stressz szinte mindenki életében jelen van, de ha a fent említett jel mellett gyomorgörcsök, alvászavarok, idegesség, túlterheltség érzése vagy állandó betegeskedés is jelentkezik, akkor az azt jelenti, hogy a stressz túlzottan eluralkodott az életünkön, és ideje megpihenni, relaxálni egy kicsit.

Depresszió  esetében a gondolkodás lelassul, a beteg feledékeny  esetleg figyelemzavaros lesz. Gondterheltsége, szomorúsága, érzelmi beszűkültsége miatt állandó szorongást érez. Alvása felszínessé válik, hajnali órákban felriad, mely állandó fáradtságot szül. Amennyiben ilyen tüneteket észlel, érdemes háziorvosához fordulni segítségért.

A memóriagondok hátterében pajzsmirigy alulműködése is állhat.

A száraz bőr, töredező körmök-haj, hűvösebb végtagok, ödémák kialakulása, csökkent libidó, székrekedés és hízás mellett a gondolkodás meglassulása, romló memória is megjelenhet tünetként.

Súlyosabb esetben agydaganatra is gondolhatunk, de ebben az esetben sokkal több és változatosabb tünettel is számolni kell. Erős fejfájás, esetleg végtagzsibbadás, epilepsziás görcsök, látás zavarok is megjelenhetnek a memória zavar mellett. A tünetek változékonysága és jelleg attól függ, hogy a daganat nagysága mekkora és az agy mely régiójában helyezkedik el.

Mit tehetünk, amennyiben ilyen tüneteket vélünk felfedezni magunkon vagy családtagjainkon?

A fenti tünetek megjelenése esetén javasoljuk, hogy mihamarabb keresse fel háziorvosát és kérje tanácsát!

Praxisközösségünk célként tűzte ki a korai demencia szűrését.

Prevenciós rendeléseinken speciális tesztek segítségével fel tudjuk mérni a memóriazavar mértékét és amennyiben kóros elváltozást észlelünk, szakember felé irányítjuk kiszűrt pácienseinket.